Irnom kell. Meg akkor is, ha epp a nemet gep elött ülök, es nincsenek ekezetes betüim. Iment felmerült egy munkahelyi problema, amit probaltunk megoldani, es persze mindezt nemetül, ahogy kell, avval a ket korombeli sraccal, akikkel jo lenne akar haverkodni is. Sajnos nem ment tul jol, keptelen voltam kifejezni mit akarok mondani, tele volt a beszelgetes mutogatos elemekkel. Es elegem lett.

Persze, nem mehet mindig minden. De mi a fö problemam ebben a pillanatban? Az hogy nem tudok önmagam lenni. Nem megy. Szivesen lennek humoros, jarnek kavezgatni, beszelgetnek jelentektelen dolgokrol velük. De az hogy nem tudom magam kifejezni elöttük, olyan kepet fest rolam, ami nem en vagyok. Nem en vagyok Magyarorszagon. Itt Nemetorszagban egy unalmas pöcs vagyok, aki kepes az idöjarasrol beszelgetni, arrol hogy mit csinalt hetvegen, meine Freundin milyen finomat fözött tegnap, es azt fogom ma enni, nem a menzakajat. Minden interakcio kimerül ezen temakban, es mar sajat magamat is unom, nem hogy ök engem.

Mar magamrol is kezdem azt hinni, hogy egy egysiku szerencsetlen vagyok, mivel kifele keptelen vagyok mast mutatni. A franc vigye el.