Onsightfree

Izgatottak vagyunk épp, ugyanis vasárnap kezdődő holland nyaralásunkat tervezgetjük. Evvel kapcsolatban még nem tudok sokat mondani, de mint azt várni lehetett, gyakorlatilag mindent magunkba szeretnénk szívni Hollandiából, amit csak az ország adni képes (persze ez félreérthető, nem arra gondolok amit el lehet szívni :-) ). Így aztán szóba fog jönni sok virág, sajt, szélmalmok, hullámtörő gátak a tenger mentén, nemzeti parkok homokdűnékkel, biciklizés Amszterdamban, Rotterdamban, Van Gogh és Vermeer, és ha utunkba akad, akkor még Rembrandt meg a többiek is.

Mindez belefér-e egy hétbe, meglátjuk, de az már bizonyos, hogy aktívan fogunk pihenni, kempingröl kempingre, reméljük az autó is jól szuperál majd, mind eddig is tette (kopp-kopp), és megint sok új élménnyel gazdagodunk majd.

A nyaralás másik oldala az az érdekesség, hogy sajnálunk kihagyni bizonyos dolgokat azon a héten. Und zwar, nagyon megszerettük a Salsa-t amit tanulunk, egyre jobbak vagyunk, legutóbb úgy táncoltunk végig egy teljes számot, hogy nem untam bele a végére, ami azért nem is olyan kacagtató, mint elsőre hangzik. Elvégre aki 2-3 lépést ismer, annak azt 5 percen keresztül ismételni elég unalmas. Lásd bécsi keringő például. De mivel már vagy 5-6 figurát ismerünk, és minden alkalommal kb 2 újat tanulunk, nagy reményekkel várom a következő órát. Sajnos ez most kimarad... Ott van aztán a vívás, amit Anna egyelőre jobban élvez mint én, de persze ez a türelmetlenségemből fakad. VÍvni akarok már valaki ellen, nem a levegőben hadonászni egy Florett-tel  (legkönnyebb vívótőr fajta).  De ott is rossz lesz kihagyni egy alkalmat.

Hmm, tanulság is legyen? Próbáljatok ki új dolgokat, meglepően sok örömet nyújtott az Aikido is eleinte, amíg bele nem untam a bukfencezésbe. És mindig van valami. Lehet jövő szemeszterben a "Vízalatti Rögbi"-vel ismerkedem... :)  (komolyan van ilyen)

Na de semmi gond, Hollandia minden bizonnyal kárpótol majd. Üdvözlünk (puszilunk) mindenkit !!!

(24.-e után jelentkezünk egy összefoglalóval, és "sok" fényképpel)

Irnom kell. Meg akkor is, ha epp a nemet gep elött ülök, es nincsenek ekezetes betüim. Iment felmerült egy munkahelyi problema, amit probaltunk megoldani, es persze mindezt nemetül, ahogy kell, avval a ket korombeli sraccal, akikkel jo lenne akar haverkodni is. Sajnos nem ment tul jol, keptelen voltam kifejezni mit akarok mondani, tele volt a beszelgetes mutogatos elemekkel. Es elegem lett.

Persze, nem mehet mindig minden. De mi a fö problemam ebben a pillanatban? Az hogy nem tudok önmagam lenni. Nem megy. Szivesen lennek humoros, jarnek kavezgatni, beszelgetnek jelentektelen dolgokrol velük. De az hogy nem tudom magam kifejezni elöttük, olyan kepet fest rolam, ami nem en vagyok. Nem en vagyok Magyarorszagon. Itt Nemetorszagban egy unalmas pöcs vagyok, aki kepes az idöjarasrol beszelgetni, arrol hogy mit csinalt hetvegen, meine Freundin milyen finomat fözött tegnap, es azt fogom ma enni, nem a menzakajat. Minden interakcio kimerül ezen temakban, es mar sajat magamat is unom, nem hogy ök engem.

Mar magamrol is kezdem azt hinni, hogy egy egysiku szerencsetlen vagyok, mivel kifele keptelen vagyok mast mutatni. A franc vigye el.

A cím inkább "Látogatás a hegyek lábához" kéne hogy legyen. Ugyanis egyszer a sok hó, egyszer pedig a sok sör akadályozott meg abban, hogy eljussak egy olyan pontra, aminél nincs magasabb a környéken...

Míg Anna Magyarországon volt, kiruccantam Bandiék meghivására a Triglav-hoz, Szlovéniába. Mivel egy nappal több időm volt, odafele megálltam egy Olasz falunál, valahol félúton, és megpróbáltam egymagam megmászni egy hegyet. Hogy hivják, milyen magas, mai napig fogalmam sincs. De megtetszett az autopályáról, és arra kanyarodtam. Nagyon élveztem a szabadság ezen fokát, és hogy megtehetem. Saccra 2500m lehetett a kicsike, de álljon inkább itt egy kép róla:

Reggel 8 körül indultam felfelé, egy nevenincs 10lakosú olasz faluból, ahol visszatérve megvendégeltem magam egy "igazi" olasz spagettivel is. Az út első másfél órája kellemes völgyséta volt, aztán kezdtem magam újra a Vogézekben érezni. Minden havassá vált, és sehol egy kitaposott ösvény. teljesen egyedül voltam, és minden lépésemmel 20 centire süllyedtem a hóban. Végül elértem a hegyet, emelkedni kezdett elég rendesen, és már minden lépésre térdig szakadtam a hóban. Alig haladtam, de nagyon élveztem hogy teljesen egyedül vagyok, szemben a heggyel, verőfényes napsütésben, olyan csendben, amelyre nagyon régen vágytam már. 

5 óra szenvedés/élvezkedés után, amikor már 1 órája minden lépésnél combig szakadtam a hóban, és 50 métert haladtam felfelé, feladtam a hegyet, de nem volt kudarcélményem.Jól éreztem magam. Ime a kilátás amiben részem volt:

Utána iparkodnom kellett lefelé, hogy elérjem a találkozót Bandiékkal Triglav aljában. Minden összejött, ahogy kell, nekiindultunk kirándulni, de sörtől nehéz zsákjainkkal csak a 100 méterrel magasabban fekvő "kocsmáig" tudtunk eljutni, ahol aztán az egész napot eltöltöttük. A mászás része másodlagos volt a találkozásnak :)) Nagy italozásban és kolbászozásban telt el a nap, nem is lehetett volna szebb ennél:

Másnap még krándultunk egyet a völgyben, aztán nekem indulnom kellett hazafele.  Semmi pénzért ki nem hagytam volna ezt a néhány napot :)