Meglehetős unalomban telt az első hetem a  munkahelyen...

Beraktak egy asztal mögé, és lényegében magamra hagytak. Fél nap elteltével érdeklődni kezdtem, tudomást vettek e a létezésemről, és úgy tűnt, még néha eszükbe jutok. De a nap csak eltelt... Másnap rákérdeztem nem-e akar valaki tanitani nekem valamit, hátha az jól jön majd ha tényleg azt akarják hogy dolgozzak nekik, mire a válasz: 

Ja, még nem ismerkedtél meg XY-nal? Bemutatlak, ő fog neked magyarázni, amig aki tényleg betanit, nem jön vissza a szabadságáról jövő héten....

Mondanom sem kell, annak a bizonyos XY-nak pótpapaként nem sok kedve volt foglalkozni velem, tehát fél nap effektív tanulást leszámitva csak figyeltem hogyan következnek egymás után a percek, és hogy milyen fejleményeket mesél az index a gázválságról.

Úgy emlékszem az első napok ibm-ben is hasonlóan teltek, de hogy ezt mindig és mindig meg kell élni.... Na mindegy, a jövő héttől azért többet remélek, amikor megjön az én emberem, kipihenten....

Oh, és utóiratként Évi mamának üzenem, hogy mondja meg a pékségben, hogy a diós beiglinek cimkézett csomagolásban is mákos beigli volt, és figyeljenek oda ! :)

Amúgy jó igy is, finom nasi :)