Ma volt a megbeszélés, amikor eldöntötték, felajánlanak e nekem egy 1 éves szerződést a próbaidő lejárta után. Egész délelőtt görcsben volt a gyomrom emiatt, és nem is tudom mit vártam, milyen kimenetelt. Szerettem volna megkapni, de féltem mi lesz ha igen, akkor tényleg ide leszek láncolva hosszabb időre, még akkor is ha ez hosszútávon jó nekem. Fifty fifty volt azt gondolom, nem miattam, hanem a gazdasági helyzet miatt, és hogy egyátalán kell e nekik ember vagy sem.
De kellett, és én megfeleltem, ezért most előkészítenek egy szerződést, ami 12 hónapra szól, és remélhetőleg a hivatal sem áll majd az utunkba. Én pedig alá fogom írni természetesen. Így tehát eldőlt, hogy maradok...
Azt kell mondjam egyáltalán nem tudtam ma örülni a hírnek, inkább csak tudomásul vettem, hogy végre nem kell bizonytalanságban élnem. Megvan a munka. Ezt akartam. De ami evvel jár... Valóban 2-3 havonta fogok hazajárni legalább egy évig? Még nem tudom hogy lehet ehhez hozzászokni. Eddig minden ideiglenesnek tűnt csak, de ma más fordulatot vettek a gondolataim. 1 év az sok idő. Ma nagyon sok dolog futott át az agyamon, és mindenki nagyon hiányzik... Egyszerre. Ez pedig rányomta bélyegét a ma délutánomra. Csak ültem itthon és zenét hallgattam, hangtalan ment a tv háttértben, hogy időnként valami lekösse a gondolataimat.
Teszek ide egy dalt, amit szövege miatt ma nagyon sokat hallgattam. Lassan elfogy a maradék fél üveg bor is a kezemből és beleszenderedem az ágyba, hátha holnap már örömmel fogadom mindazt ami történik...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kenley 2009.01.23. 22:06:25
Arkin 2009.01.24. 01:39:05
Russell44 2009.01.26. 16:30:42